Asszem, a jövő heti Blikk Nőkben leszünk Csincsivel és Zsuzsival, meg Rubykával - Dina sajnos mereven elzárkózott a fotózás lehetőségétől. Füge pedig a fotón nincs rajta, mert ő ugye hivatalosan nem az enyém, még ha úgy is érzem.

Szóval tessék megnézni a jószágokat, engem nem muszáj, mert még mindig fos a fényképarcom.

UPDATE: nem hazudtam, íme, itt van :)

http://kepfeltoltes.hu/130115/blikknok_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Zajlik ám az élet folyamatosan nálunk, de ennyi gyerek mellett ki ér rá feszt blogolni?!

A cicák megszokták már, hogy a komódon esznek, pláne, hogy Papával is megbeszéltem, ha kutyák nincsenek itt, akkor is ott kapjon a két macsek, hadd szokják meg. Ruby teljesen és tökéletesen beleszeretett a bátyámba, immár nem az én nyakamba telepszik dagasztani, ami ugyan kényelmes, de anyai szívemet a féltékenység nyilai sebzik, amikor látom, hogy milyen áhítat van a kis pofáján. Dinocs úgy döntött, az ő reszortja megnevelni a kutyákat, ezért bármelyik szalad felém, a macs rohan mellettük és felfelé osztja a pofonokat. Ez abba szokott torkollni, hogy valamelyik vagy több eb elunja a műsort és rámorran, amitől ő berohan az ágy alá és baromira fúj.

Zsuzsi olyan két hétig változatosan szórakoztatott minket a hányás-fosás kombinálásával, előbbit előszeretettel az autóban, utóbbit leginkább a szőnyegemen adta elő, amit ugyan utálok, de míg folyton leszarja, új szőnyegről szó se lehet. No, megféreghajtottuk mindhármat, majd egy noés tanács alapján feltételeztem, hogy Zsuzska csirkeallergiás. Úgyhogy azóta speciális, lazacos (igen, basszus, még én se eszem lazacot) száraztápot kap, meg kímélő konzervet a PetBistrotól (jó tanácsokat szívesen vennék ám érzékeny gyomrú kutyáknak való kajáról! :) ) és voilá: a szőnyeg érintetlen, a kutya pedig megfelelő időben, megfelelő mennyiséget produkál.

A szilvesztert túléltük, Füge szegény vendégségben, az ágy alatt rettegett, Zsuzsi egy ideig bírta az ölemben a megpróbáltatásokat, aztán beraktuk őt is a csendesebb helyiségbe, Csincsit meg eleve nem vittük ki a tanyára, őt a nagyszülők kényeztették agyba-főbe lehúzott redőnyök mögött.

Kénytelen vagyok egy bejegyzést szánni Fügére, a bátyám agár-vizslájára, mert azt hiszem, őt tényleg ki kéne találni, ha nem lenne. Egyrészt döbbenetes az érdekérvényesítő képessége (nem píszí megfogalmazásban: akaratos, mint a kurvaanyja), rengeteg energiája van (nem lehet vele eleget játszani, verekedni, szeretgetni) és egyébként úgy használja a hosszú lábait, a buflák fejét és az indokolatlanul erős farkát, mint a Pókember a fonáljait: ha valakit le akar teríteni ezek bármelyikével, meg is fogja tenni.

Apropó, láb: korábban elájultam attól, hogy a hatalmas, puha, fekete, simogatnivalóan gömbölyded tappancsainak frissen sült pacsniszaga van - nem tudom, emlékeztek-e még erre az édes-sós, lapos, isteni vétekre a péktől -, márpedig én mindig hódolója voltam a pacsninak. De szerintem a fiatalúr lassan kamaszkorba lép, mert a mancsa most már kutyaközönséges lábszagot áraszt. Úgyhogy annyira nem esik jól, amikor játék közben azzal vág arcon - erre volt már példa.

UPDATE: de ami a legfontosabb.... minden embernek tanulnia kéne tőle. Nem törte meg, hogy kikötötték kölyökkorában, sintértelepről menhelyre került, az első gazdija beteg lett és el kellett válniuk, hogy többször is olyan beteg lett, hogy kis híján belehalt. Csillog a szeme, nevet és mindent, ami nem ehető, játéknak gondol. Csodálatos, optimista, életörömmel teli kis élőlény, akit már csak ezért is muszáj imádni.

Azt kell mondjam, véletlenül vettük észre, hogy Zsuzsi kutyában erős csau-csau vonal van, de minden egyes nap újabb bizonyítékot kapunk erre. Az egy dolog, hogy a nyelve negyede kék és a farkát úgy görbíti, mint egy fajtatiszta csau, de a vérmérséklete is olyan.

Én ezt a kutyát idegesnek még nem láttam. Pedig hamar eltanulta a másik két sátánfattyától, hogy hogyan kell kilopni a macskaalomból a friss avagy megszáradt kakit (és idegesítő, ám valami fura módon kedves gesztusként az ágyamon fogyasztani), mégis ahányszor ráordítok vagy kap egy frászt emiatt, teljes hidegvérrel néz rám, arcizma se rezzen és láthatóan eszébe sincs szégyellni magát.

Hiszen ő csak alkalmazkodott a rómaiakhoz, ugye.

Na, most hogy öt gyerekünk lett itthon, nehézségekbe ütközik az etetés. Konkrétan nem tudnám megmondani, mit eszik Zsuzsi, mit Csincsi, mi az, amit Füge ellop a cicáktól és melyik kajájába kontárkodik bele Ruby avagy Dina.

A teljes idegösszeomlás elkerülése érdekében a cicákok tálját a komód tetejére költöztettük, az, hogy ott fogyaszthatják el a száraz és a nedves tápot, a hangulatukat jelentősen javította, mivel nem kell minden falatot kilopkodniuk.

Az meg kifaszt érdekel, hogy három pár éhes kutyaszem bámul alulról rájuk, de nem??

Ööööö.... nem is tudom, hogy mondjam, de 99 százalék, hogy két kutyám van.... egyszer csak kiszúrtam a Noé oldalán Bellist, akit örökbe fogadtak tavaly, majd a múlt héten hirtelen elhunyt a gazdája. Az a drága kis csöppség meg egy éjszaka Illatos út után visszakerült a Noéhoz, ahonnan annak idején indult.

Töprengtem két nap, két éjszaka, majd vizitáltam a kisasszonynál. Pozitív volt az első benyomásunk egymásról. És másnap, szombaton elmentünk érte a bátyámmal, hogy elhozzuk ideiglenesbe.

Nos, azóta csak a Zsuzsi névre hallgat (végül is adhatjuk az elhunyt anyukánk nevét neki, nem??), kétszer beszart a lakásba, kétszer hányt is, a méretes sonkáin szaladgál a macskák után játékos célzattal és egyébként is mindenkit zsebre vág, valamint úgy könyörög kajáért, hogy nem csoda a kilenc kilós súlya.

Szóval még nem jeleztem, hogy végleges otthonra talált, de esélyes. Más szerelem, mint Csincsike, de ugyanolyan szép :)

Csin és Füge olyannyira megtanultak játszani, hogy öröm őket nézni, mondjuk Csincsi nagy felindultságában tegnap megsemmisítette a bátyám egyik ágyneműjét, amit viccesnek találtunk, de remélem, ez volt az utolsó.

A rágás-verekedés után Csini úgy döntött, elrángatja a kábé 10 kilós plüss kutyámat, de kudarcot vallott, ami nem szegte kedvét: ráugrott a kisebb plüss kutyára, amitől már hússzor eltiltottam.

Így élünk mi.

Ja, a macskák ezt kurvára élvezik, néha ugyan elbújnak szekrényben, spájzban, amire rábasznak, de nagy a szerelem minden téren.

Ruby rádöbbent, hogy az árnyéknál a világon nincs jobb dolog, két hete csészealjnyi szemekkel mászkál és minden árnyékra vetődik, ami mozog - márpedig a legtöbb mozog.

Ma meglepetésszerűen felfedezte, hogy a farkának is van árnyéka, úgyhogy azt kergette a konyhában két órán át, szerencsére intelligens kislány, négy-öt körönként irányt váltott, még mielőtt összeesett volna.

A játékkal együtt visszatért Csini rossz szokása, hogy rágja az ágyneműt. Eddig egyet elpusztított, kettőt pedig megcsipkézett. Mondjuk ennél nagyobb bajom sose legyen, de azért nem bánnám, ha hanyagolná ezt a műsorszámot.

Nem hittem a szememnek, hogy Csincsike megtanult játszani. Márpedig Füge mellett ez történt. A kis angyalom hörögve veti rá magát a kajlára, csipkedi a lábát és a fülénél fogva megfekteti, hogy aztán szexuálisan inzultálja. Ez mondjuk igen mókás, pláne, amikor Füge feláll a végeérhetetlen hosszú lábaira, Csini meg seggre esik.

A macskák ilyenkor nagyra nyílt szemmel nézik, hogy mit csinál ez a két bolond.

No, a tesóm napokon belül hozzám költözik egyelőre beláthatatlan ideig, így aztán Fügedi úr is a háztartás részévé vált. Imádás van és el sem tudom képzelni az életünket nélküle, de ha reggelente nem sodorna le mindent és nem ülne Csincsi vagy az én fejemre örömében (én mondjuk röhögve fogadom, de Csincsi csillapíthatatlanul, mérgesen hörög), akkor azért zökkenőmentesebb lenne a közös élet. De ugye, Füge mellett legalább az apja, a bátyám, kiegyensúlyozott, nyugodt, felelősségteljes felnőttnek látszik, ami ráfér.

Megkaptam Fügét szittelésre vasárnapig, mert a bátyám egy szlovákiai versenyre megy és oda nem vihet kutyát. Megvolt a sírós-rívós, megható búcsúzási jelenet, Füge szorgosan nyüsszögött az apja után, aztán végül elhevert az ágyon, hogy aludjon.

Csakhogy megjött Ruby, megbökdöste hatszor, aztán tüsszentett egyet, mire az a lakli kutya ijedten kimenekült a konyhába. Azt hiszem, el kell beszélgetnünk a veszélyről, mint olyanról.

Felfedeztem, hogy Csinikémnek igen tekintélyt parancsoló pocakja lett, mire Papa azzal vágott vissza: nézd csak meg a macskádat! És tényvalóság, Rubynak arcpiriító hasa van, csak azt nem tudom, hogy mi történt az éhenhalásra készülő tenyérnyi picur és a gyönyörű, égető zöld szemű tündérmackó között.

Csinit tudom futtatni, de Ruby hülyének néz már akkor is, ha felemelem, az is mozgás, végül is.

A cicákok reggel egymásnak ugrottak, épp, ahogy bevadult a játék és egyik (meg nem mondom, melyik) visongott, Csini úgy döntött, ez sok az ő idegeinek és közéjük vágtatott morrantva.

A macsekok szétrebbentek és még legalább öt percig gyanakodva nézték az ebállatot, aki kimerítő munkája végeztével visszafáradt a konyhába segíteni nekem a virslievésben.

Akármilyen ennivalóan, oltárian, borzalmasan cuki a kutyagyerekem, amikor azon kapom, hogy szilikonalom darabok ragadnak az ínyére, mert lelkesedésében vagy haragjában cicakakit zabált, akkor azért elég meredeken megindul lefelé a népszerűségi indexe.

Papa egyik nap úgy engedte haza velem Csinit, hogy a fülébe súgta: fingasd meg a kövér macskát! (Ez egyébként az én tündérszép gyönyörűségem, Ruby).

No, szerencsére az ebedli nem annyira hallgat a hülyeségre, viszont ezzel azt vonja magára, hogy amikor Ruboldödön nyújtózik egyet a legszebb álmában, felfigyel a közelében fekvő ebállatra és óvatosan, behúzott karmokkal megcsapkodja az orrát.

Ha látom, közbeszólok, de ha messze vannak, hagyom, hogy lemeccseljék. Eddig csak vicsorgásig jutottak.

Tegye fel a kezét, aki ellen tud állni ennek a cicának!

http://www.noeallatotthon.hu/macskamentes/index.php?pid=2&cid=367

Inogok, nem is kicsit, inkább veszettül.

Reggel az asztalon hagytam egy kolbászos szendvicset öt percre se, Csincsi nagyon stírölte, de megkértem, hogy kopjon le róla. Jövök vissza a konyhába, sehol a szenyó.

Kutya az ágyon, ártatlan pofával néz rám, Dina meg a másik szobában nyammogja a kenyeret, kolbászok sehol.

Igen nehéz volt nem röhögnöm rajtuk.

Dinocska reggel az ágyon tette-vette magát, rutinból eldőlt, épp az oda rakott amerikai palacsintára. Ezzel nem lett volna nagy gond, ha azt nem készítettem volna már elő fogyasztásra, így nem csak a juharszirup ragadt rá a makka jobb sejhajára, hanem mintegy öt deka vaj is. 

Pánikban elrohant, de elmartam, nagyjából letörölgettem róla a finom, aranyárban mért belga vajat, aztán elengedtem, mert már nagyon méltatlankodott.

Énekelgettem neki a Cirmos cica haj, hová lett a vaj kezdetű, méltán népszerű nótát, amit egy lesajnáló pillantással jutalmazott és azzal, hogy az asztalon hagyott ruháimra ült.

Rögtönzött fizikai kísérletem eredménye: a macska mindig a vajas felére esik. Vagyis csücsül.

Istenem, egy hat kiló húsz (negyven?) dekás, apró, tündéri, bojlertestű eb hogy a faszba tud úgy horkolni üvöltve, hogy elnyomja a Hungária körút zaját???

Azt nem tudom, hová lett a hazahozott kis, szelíd tündér, Csincsi mostanában válogatás nélkül nekimegy a kutyáknak, ami azért elég idegesítő.

Múlt héten Ráckevén kapott is egy legyintést a hátsójára, mert kétszer is belekötött két, kerítés mögött lévő apró ebbe. Miután hiába ordítoztam neki, hogy jöjjön oda hozzám, úgy döntöttem, kivételesen alkalmazom a testi fenyítést, majd a hónom alá vágtam és odébb álltunk.

Krisztián szerint az volt a kis fejére írva: ó, bár lennék nehezebb és kapnál sérvet.

De nem kaptam sérvet, viszont odébb leraktam és megígértettem vele, hogy jó kutya lesz.

Ja, Ruby ettől még lökött, felhemperedett az ágy végében és hanyattfekve belekarmolt a rejtvényújságba, majd a rajta heverő gigaöngyújtóval együtt a fejére rántotta. Nagyon mondjuk nem esett pánikba, de kicsit furcsállotta ezt a fordulatot.

Rubyka hozzám bújt, Csincsi féltékenyen mellénk vágódott, majd békésen hevertek mindketten. Ruby végül megérintette a kis mancsával Csini pofiját, de úgy véltem, túl közel van a szeméhez és féltem, hogy kiengedi a karmát, úgyhogy közéjük raktam a kezemet, de attól még olvadtam ám!