Zajlik ám az élet folyamatosan nálunk, de ennyi gyerek mellett ki ér rá feszt blogolni?!

A cicák megszokták már, hogy a komódon esznek, pláne, hogy Papával is megbeszéltem, ha kutyák nincsenek itt, akkor is ott kapjon a két macsek, hadd szokják meg. Ruby teljesen és tökéletesen beleszeretett a bátyámba, immár nem az én nyakamba telepszik dagasztani, ami ugyan kényelmes, de anyai szívemet a féltékenység nyilai sebzik, amikor látom, hogy milyen áhítat van a kis pofáján. Dinocs úgy döntött, az ő reszortja megnevelni a kutyákat, ezért bármelyik szalad felém, a macs rohan mellettük és felfelé osztja a pofonokat. Ez abba szokott torkollni, hogy valamelyik vagy több eb elunja a műsort és rámorran, amitől ő berohan az ágy alá és baromira fúj.

Zsuzsi olyan két hétig változatosan szórakoztatott minket a hányás-fosás kombinálásával, előbbit előszeretettel az autóban, utóbbit leginkább a szőnyegemen adta elő, amit ugyan utálok, de míg folyton leszarja, új szőnyegről szó se lehet. No, megféreghajtottuk mindhármat, majd egy noés tanács alapján feltételeztem, hogy Zsuzska csirkeallergiás. Úgyhogy azóta speciális, lazacos (igen, basszus, még én se eszem lazacot) száraztápot kap, meg kímélő konzervet a PetBistrotól (jó tanácsokat szívesen vennék ám érzékeny gyomrú kutyáknak való kajáról! :) ) és voilá: a szőnyeg érintetlen, a kutya pedig megfelelő időben, megfelelő mennyiséget produkál.

A szilvesztert túléltük, Füge szegény vendégségben, az ágy alatt rettegett, Zsuzsi egy ideig bírta az ölemben a megpróbáltatásokat, aztán beraktuk őt is a csendesebb helyiségbe, Csincsit meg eleve nem vittük ki a tanyára, őt a nagyszülők kényeztették agyba-főbe lehúzott redőnyök mögött.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.