Hát, a bátyám nem bírta tovább állat nélkül, úgyhogy beszereztük neki Fügét a Kutyabaj Alapítványtól. Ez a másfél éves, kajla, vizsla-agár keverék tegnap tette tiszteletét a lakásban - Csicsivel már találkoztak, az ebedli ízléséhez kicsit túl sokat ugrál az unokaöccse, de azért amikor más kutya ráugat, odapitbullkodik megvédeni, úgyhogy szerintem nem lesz gond.

Meglepetésemre Ruby kiverte a hisztit a kutya láttán, felugrott a kanapé hátára és pillanatok alatt a triplájára fújta magát, majd még tovább, végül elbújt durcázni a szekrény mögé. Dina viszont megszaglászta Fügét és úgy döntött, rendben van, úgyhogy onnantól ki sem szállt a seggéből, bár picit nehezményezte, hogy a kajla felzabálta a cicakaját.

Érdeklődve várom a további találkozásokat.

Mindig, de mindig elolvadok Rubytól - akire Csincsi továbbra is féltékeny, ha rá nem szólok nekimegy, hogy elűzze mellőlem.

Reggel a fürdőben a szememet festettem a mosdókagyló fölé hajolva, Ruby pedig toporogva várt a mosógépen, majd ahogy hozzá hajoltam, hogy megpuszilgassam, felmászott a vállamra és szerelmetesen harapott és dagasztott. Agresszívnek tűnhet, de nála ez a full-full szerelem ám! Úgyhogy boldogan kioldalogtam a fürdőből, majd az ágy mellé térdeltem, hogy le tudjon jönni, de előtte azért még a tarkómat is megcsipkedte.

Csoda-e, hogy odavagyok érte??

Beruháztam 390 forintért egy püspöklila vízipisztolyra, hogy végre megneveljem a macskákat - jobb későn, mint soha alapon. Félálomban egyszer Dina felé fröcsköltem, amikor üvöltött a függöny tetején, meg nem mondom, hogy eltaláltam-e, de hogy lejött, az tényvalóság.

Viszont tegnap, amikor Ruby, mint egy autóba való plüssállat, lógott a szúnyoghálón, csütörtököt mondott a fegyverem. Fél méterre álltam a macskától, amikor még mindig nem jött belőle semmi, akkorra Ruby már amúgy is lemászott, hogy megnézze, mit szerencsétlenkedem a nyiszorgó izével a kezemben.

Persze amikor magam felé fordítottam az átok vízipisztolyt, a pofámat sikerült összevizezni.

A lánykáim (a cicaneműek) rájöttek, hogy a harmonikaajtónak nem csak egy vége van, vagyis nem csak a nyitogatottat lehet abúzálni, hanem a túloldalát is. Az értelmi szerző (természetesen) Dina volt, aki megalkuvást nem ismerően, egy órán keresztül verte magát a tokhoz és végül sikerrel járt. Azóta ahányszor kizárom őket a hálóból, mindig ott találom őket este, mert kiszolgálják magukat. Hangyányit idegesítenek, de azért nagyon büszke is vagyok rájuk!

Fél tizenegykor láttam, hogy tizenegyre ígérik a vihart, úgyhogy Csinnek macisajtba csomagolva adtam a negyed xanaxot, aztán megkínáltam az ott hagyott ebédjével, remélem, felkészültünk az égi háborúra.

Azt nem értem, hogy ha Dinára rámordulok a legsátánibb hangomon, mert tépi a szúnyoghálót, akkor miért Csincsi kapja a farkát a hasa alá és menekül a legtávolabbi sarokba.

Ideje beszereznem egy vízipisztolyt, hogy az rettenjen meg, aki rosszalkodik.

Amikor Rubykának mondanivalója van, legyen az annyi, hogy Dina túl messze van egy pofonhoz vagy éppen eltűnt a szivacslabda az ágy alatt, leül és kétségbeesett pofával, hatvan decibellel ordít, hogy haúúúúú, haúúúú. Gondolom, ez a nyávogás, bár csak igen nagy jóindulattal ismerem fel.

Csincsi a hőguta állapotában leledzett, imádta, hogy locsolom rá a vizet, szóval úgy gondoltam, hogy itt az ideje a vízbe mártásnak. Locsoltam a kádban pár percig, a fejecskéjét nem szerette, de minden mást hősiesen tűrt, naná, az én lányom.

Amikor kiemeltem a kádból, áttörölgettem, az én csodálatos Rubym pedig ezt a pillanatot érezte a legmegfelelőbbnek arra, hogy belekössön Csinbe a kis karmos praclijával. Ööööö.... izé...... tévedett. Úgyhogy az a kis babaillatú angyal úgy elkergette az ágyról, hogy a csíkos ördög még mindig nem mert visszajönni.

Ráckevén jöttünk rá, hogy valamelyik macska feltehetően lepisilte a bátyám legújabb, kurva drága lovas kabátjának ujját. Vérben forgó szemmel követelte, hogy döntsek, melyik volt, milyen színű legyen a következő ágyelő, mire szemlesütve megvallottam, hogy efféle aljasságot Dina szokott csinálni. A testvérem meg közölte, hogy otthon jól felkérdezi a kisasszonyokat és bosszút is áll.

Ez a következőképpen zajlott:

"Dinocska, gyere csak ide! Pulóver, mi? Teeeeee, hülye. Most mit menekülsz??"

Bizony, nevelni tudni kell.

Múlt héten Csincsit bemártottam a Duna holtágába, fogtam gyakorlatilag végig, a vártnál kevésbé szart be. Erre tegnap halált megvető bátorsággal lejött a stég lépcsőjén, hogy akkor ő most kiment engem, aztán pacsálta egy ideig a vizet, végül beugrott és mint egy kis vidra, úszott hozzám kerek harminc centit. Ma pedig egy létrás stégen voltunk, tisztán látszódott az elhatározás rajta, hogy ő leugrik negyven centiről hozzám a vízbe és lesz, ami lesz. Úgyhogy inkább beemeltem magamhoz, hadd tempózzon a vállamon.

A legmeglepőbb egyébként az volt, hogy nem hogy nem lett ázottkutya-szaga, egyenesen babaodőrt árasztott magából.

Ja, a második fürdés előtt egy jackrussel-terrier udvarolt neki - pedig lány volt! -, én még ilyet nem láttam: odakúszott hozzá, némán tátogott, aztán megcsipkedte Csincsike oldalát, hogy menjen játszani. De a lányom épp a hisztis vénasszony szerepét alakította, így mindig odébb vonult néhány méterre. Mindegy, azért szórakoztató volt.

Egyik nap meglátogatott minket Husi, Csincsi yorki-csivava-keverék barátja. Igen nagy volt az öröm, leszámítva, hogy Ruby sokkot kapott az újabb kutyától, hiába magyaráztam neki, hogy a kisebbik eb nemsokára hazatér. Ez a csíkos ördögöt nem vigasztalta, úgyhogy gonosz pofával igyekezett letámadni a jószágot, aki egyébként épp feleakkora, mint a kisasszony. Szerencsére Husi nem az az ijedős fajta, úgyhogy egy ideig kitért Ruby elől, aztán úgy döntött, hogy a legjobb móka a cicák kergetése. Még jó, hogy egyik jószág se agresszív, mert hol a macskák kergették őt, hol ő a cicákat. Csincsi pedig páholyból, az ölemből nézte az előadást, de nem hiszem, hogy nagyon elnyerte tetszését.

Bár valamit tanulhatott, mert pár nap múlva a tanyán egy idegen cicát megkergetett.

Az éjszakai vihar után, amit Csin egy negyed-fél xanaxszal vészelt át, reggel felhúztam a redőnyöket és le a szúnyoghálót, hogy végre friss levegő jöjjön a lakásba. Indulás előtt megyek, hogy visszacseréljem a dolgokat, nehogy a sátánok kitépjék a szúnyoghálót, látom, hogy a balkonnál sehol nincs. Kinézek, a két macska kint partyzik.

Kurvaanyjukat, vagy én rögzítettem rosszul azt a nyomorult hálót, vagy ők ugráltak rajta addig, míg feltekeredett, ezek meg rögtön szabadságharcba kezdtek. Betessékeltem őket és megígértettem velük, hogy jó cicák lesznek.

Muhaha.

Csincsivel felavattuk a nercolajos sampont, na jó, én erőltettem, egyrészt, mert mocskos volt, másrészt, mert iszonytató melege van és úgy gondoltam, hogy a langyos víz segíteni fog. Ebben nem is tévedtem. Kulturáltan, bár nem boldogan tűrte a mosdatást, miközben a két kis geci, akiket az imádott cicáimnak hívok, a kád végébe gyűlt, hogy cseppet sem visszafogottan kiröhögje az ebállatot.

Csinnel sétálgattunk a kutyafuttatón, három csávó állt három hatalmas kutyával középen, szóval kitértünk balra, ott meg egy darab hatalmas kutya érkezett, akinek a kurvajófej gazdija lement az úttestre, míg elhaladtunk.

Én kedvesen megköszöntem, Csincsinek pedig szöget ütött a fejébe, hogy tőle legalább egy, de inkább négy hatalmas kutya retteg, úgyhogy elkezdett rátartin közlekedni, míg a kis orrának nem koppant egy cserebogár, mert akkor elfilózott az élet és a dicsőség múlandóságán. 

 Csincsi ma nem kapott xanaxot, a vihar váratlanul jött, úgyhogy remegett szegénykém, de aztán szépen lassan megnyugodott. Ezt abból - is - tudom, hogy a korábban félretolt rántott húst példaértékűen befalta.

 Sajnos Dina, amennyire gyönyörű, épp olyan tökkelütött: leül az ablakba vernyogni, majd felmászik a függönyön és a tetején átlép a szemöldökfára. Ám a karmát nem húzza be a féleszű, ezért egyre idegesebben, hatalmas zajjal rángatja a függönyt ide-oda, amitől én is begurulok. Aztán durcogva ledobja magát a földre és visszaül bámészkodni az ablakba.

Hát, Nobel-díjat nem kapna, az biztos.

 Bizony, nercolajos sampont vettem az ebedlinek, várom a jó időt, hogy végre abba áztassam bele. Bár lehet, hogy ezután nem annyira fogja szeretni a fürdőszobát. És ha a ciccek addig nem kezdenek el kulturáltan viselkedni, ők is megkapják a fini kis fürdőt, úgyis folyton a kád körül ólálkodnak.

Ja, meg kaptak a leányzók három kiló száraztápot is, csak elég lesz nekik egy kis időre.... igen jó étvágyú kis macsok.

 Csincsi igen elszántan küzd, hogy vele foglalkozzon mindenki, képes öt percenként iszonyú remegésbe kezdeni - viharkor meg is értem, akkor orvosi tanácsra kap egy negyed xanaxot -, de amikor csak úgy random nekilát, komolyan nem értem, mi történik.

Most azt találtam ki, hogy nemcsak sétálni viszem a ligetbe, hanem kocogni is, rá is ráfér, mert hangyányit erősödtek a kontúrjai, meg rám is, mert nekem meg nem hangyányit.

 Dinocskának szerintem elmegyógyászra lenne szüksége, döbbenetesen rossz mostanában. Egyik nap letépte a függönyt a szobában, tegnap felleltem a szekrényben, a ruháim közé dugva az egyik kis plüssállatát - nyilván unatkozott, amikor bemászott, a kis drága -, ma estére szétkapta az egyik csekkemet az asztalon - szerencsére azt a részét, ami kellett az utaláshoz, nem bántotta.

És persze tegnapelőtt megint ráhugyozott az ágyamra. Egyetlen mázlija, hogy totálisan szerelmes vagyok belé (is), ezért aztán azon is túltettem magam, hogy a frissen mosott és elcsomagolt törülközőket szép kulturáltan kiterítette az előszobában.

 Elnézve a jószágaimat, el sem tudom képzelni, hogy a fenébe élhet valaki állat nélkül. Persze, korábban sosem hittem volna, hogy ilyen elképesztően imádnivalóak a cicák is, hogy mást ne mondjak....

 Rubykát mintegy három napja ki sem tudom szedni a seggemből, fogalmam sincs, mi van vele, de ahogy meglát, jön a nyomomba, újra velem alszik, reggelente kedélyesen pofozza a cuccokat az ágy végéből a fejemre, aztán dorombolva nekem feszül.

Csincsi is belátta, hogy nincs mit tenni, úgyhogy miután féltékenyen végigmér mindkettőnket, általában a paplan alá dugja az okos kis fejét, hogy legalább látnia ne kelljen.

Persze ő inkább ne is szóljon egy szót se, egy hete alig akar hazajönni velem a nagyszülőktől. Mondjuk belátom, hogy ott kap sütit, Balaton szeletet, kakaót, meg egész napos ajnározást, de azért mégis.

Dinocska pedig úgy szeret, mint eddig: este negyed órát, reggel tíz percet. Épp az alvási és ébredési időmben. Okos kislány.

 Miért buknak a cicák ellenállhatatlanul az apró bogarakra?? És miért eszik meg őket annyira jó étvággyal?