Meséltem-e már, hogy Rubyka, aki ugye a tenyérnyi kis halálraítéltből bőven jól táplált, villogó szemű cirmossá gyúrta ki magát, még mindig elbűvölő elfoglaltságnak tartja, hogy a nyakamban időzzön?

Ami nagy különbség pindur korához képest, hogy megáll előttem, ahogy a konyhapultra támaszkodom, kitágul a pupillája és már ugrik is a földről a nyakamra. Ha rákészülök, betámasztok térddel, hogy kisebbítsem a károkat, ha nem, akkor odalesz a mellkasom bőre, aztán a nyakamé és a felkaromé is, ofkorz, valahol támaszkodni is kell.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.