Azt már régen hiába titkolnám, hogy szerelmes vagyok a macsekjaimba (is), de amit mostanában csinálnak, az minden cukiságfaktort felülmúl.

Egyik nap arra ébredtem, hogy az íróasztal szélén ülnek egymás tükörképeként és bámulnak engem, na persze ahogy előkaptam a telefont, hogy fotózzak, máris szétszéledtek. Két perce pedig tökéletes szinkronban verekedtek az ablakkal, hogy jobban lássák az utcán nagyjából mindig egyidőben kódorgó cicát.

Csoda-e, hogy elolvadtam tőlük?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.