Hétvégén elég hektikusan voltam otthon, szóval amikor vasárnap este hazaértem, Rubyka gyakorlatilag rám cuppant. Ahogy lefürödtem, az ölembe telepedett, naná, hogy a frissen tetovált jobb vállamat célozta be bújási célzattal... Amint az ágyba heveredtem, mellém kucorodott és rárakta mind a két kis mancsát az arcomra. Amikor önfeledten belém vájta a körmét boldog dagasztásában, hátrébb húztam a fejemet, de ez a kis lökött nyúlt utánam, míg újra el nem ért. Annyira meghatódtam, hogy arra gondoltam, egy-két marás a fejemen igazán nem nagy ár azért, hogy a gyerekem boldog legyen.

Reggel ezt a műsort megfejelte azzal, hogy cirka öt percenként érzelmesen az orromba, államba, arcomba harapdált és úgy berregett hozzá, hogy képtelenség volt aludni. És igen, még ettől is elolvadtam.

A reggeli búcsúzkodás Dina reszortja volt: nyávogva eldobta magát, majd karommal és foggal ráakaszkodott a kezemre, úgyhogy tőle véres karmolásnyomokat hoztam szuvenírként melóba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.