Dinocska nem adja könnyen magát. Amikor úgy dönt, hogy érdemes vagyok a kegyeire, kerregve körbehízeleg. Aztán, amikor elveszítem a fejem és megsimogatnám, mert annyira cuki, elszalad. Persze megyek utána, mert muszáj, hogy megszeretgessem, de azért ő csak kocog, nehogy már azt higgyék, kurva. És amikor úgy dönt, már eleget keccsöltem, úgy dől le a négy lábáról, mint a kígyó, amikor rájön, hogy nem is tud biciklizni. Akkor meg lehet simogatni, bár addigra általában már nagyon röhögök. De akármennyi meló is fekszik egyetlen simiben, Isten bizony, megéri.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.