Idehívtam Rubykát, hogy jól megszeretgessem. Persze villogó szemmel nézett rám és száz kört futott a lakásban.

Aztán ahogy leültem, az ölembe telepedett, belém mártotta ezervalahányszáz körmét, majd dorombolva elaludt. Nyilván abból indult ki, hogy öt perc ide vagy oda, attól még ugyanúgy szeretem.

Nem is téved...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.